Mária Valéria
íme az "egyetlenke" élete
Származása, testvérei, gyermekkora [szerkesztés]
Mária Valéria főhercegnő 1868. április 22-én született a budai Várban. Édesapja I. Ferenc József császár és király, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, édesanyja Erzsébet királyné és császárné. Mária Valéria az uralkodócsalád negyedik gyermekeként született. Testvérei:
Mária Valéria tíz hónappal szülei magyar királyi párrá koronázását követően, és 10 évvel legfiatalabb testvérének, Rudolf koronahercegnek, a trónörökösnek születése után, Budán látta meg a napvilágot. Édesanyja, Erzsébet királyné ragaszkodott ahhoz, hogy gyermeke Magyarországon születhessen meg. Ezt gesztusnak szánta az őt rajongva tisztelő magyarok felé. 328 év telt el azóta, hogy Mária Valéria személyében ismét magyar földön szülessen meg a hatalmon levő uralkodó gyermeke, a „magyar gyermek”. (Ha a kicsi fiúnak született volna – és bátyja, Rudolf trónörökös nem halt volna meg –, akkor talán ő lehetett volna Magyarország eljövendő uralkodója).
Édesanyja igyekezett magyar szellemben nevelni a későn érkezett kislányt, akit nem titkoltan legkedvesebb gyermekének tartott. 1883-ig Rónay Jácint püspök volt a gyermek tanítója, majd oktatását Karl Ferdinand Kummer bécsi tanár vette át, aki megismertette vele a német nyelvet, történelmet és irodalmat. Édesanyjának legkedvesebb gyermeke volt. Unokanővérével, Marie Louise von Larisch-Wallersee grófnővel gyakran utazott Magyarországra. Sok időt töltöttek Erzsébet királyné gödöllői kastélyában. (A grófnő később az 1889-es mayerlingi tragédiában játszott szerepe miatt kegyvesztetté vált). Az udvarban – később a lakosság körében – általánossá vált, hogy Mária Valériát a „magyar gyermeknek”, vagy „az egyetlennek” nevezték. Ez a leány számára idővel annyira nyomasztóvá vált, hogy – édesanyja szándékai ellenére – elfordult a magyaroktól. Családtagjaival, rokonaival is csak németül akart beszélni. Emellett megtanult franciául, angolul és olaszul is.
1890. július 31-én Mária Valéria főhercegnő Ischlben feleségül ment Ferenc Szalvátor osztrák főherceghez (1866–1939), Károly Szalvátor főherceg (1839–1892) és Mária Immakuláta Klementina nápoly-szicíliai királyi hercegnő (1844–1899) fiához. A vőlegény a Habsburgok toscanai ágából származott, és a menyasszony harmadfokú unokatestvére volt. A férjválasztásban a menyasszony édesanyja sietett leánya segítségére, mivel anya és leánya azonosan vélekedtek az előírt dinasztikus házasságot illetően.
Tekintettel a menyasszony bátyjának, Rudolf trónörökösnek egy évvel korábban bekövetkezett öngyilkosságára, nem rendeztek nagy esküvői ünnepséget, de a nászmisén Anton Bruckner, az akkor már jónevű osztrák zeneszerző orgonált. Az így megkötött szerelmi házasságból tíz gyermek született.
A házaspár ideje nagy részét az alsó-ausztriai wallsee-i kastélyban (Schloss Wallsee) töltötte, ahol Ferenc József is gyakran vendégeskedett. Anyjához, Erzsébet királynéhoz hasonlóan Mária Valéria főhercegnő sem szívesen lépett fel nagy nyilvánosság előtt rangja képviselőjeként, viszont örömmel folytatott jószolgálati tevékenységeket.
Mária Valéria gyermekkorában
|
|
Férjével, Ferenc Szalvátor főherceggel
|
|
- Erzsébet Franciska (1892–1930), aki Georg von Waldburg-Zeil-Trauchburg gróf első felesége lett.
- Ferenc Károly Szalvátor (1893–1918), 1915-ben hadnagyként végzett a hainburgi katonai akadémián. Harcolt Montenegroban, Oroszországban és Romániában, részt vett a belgrádi híd 1916-os újjáépítésében. Utászkapitánnyá léptették elő, Spanyolországban halt meg az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után
- Hubert Szalvátor (1894–1971), felesége Rosemary of Salm-Salm hercegnő. Katonaként harcolt a háborúban, 1917-ben utazást tett keleten, a török birodalomban, majd 1919-ben elfogadva a Habsburg-törvényt lemondott trónigényéről.
- Hedvig (1896–1970), aki Bernard von Stolberg-Stolberg grófhoz ment feleségül.
- Tivadar (Theodor) Szalvátor (1899–1978), aki Maria Theresa von Waldburg-Zeil-Trauchburg grófnőt vette feleségül.
- Gertrúd (1900–1942), aki Georg of Waldburg-Zeil-Trauchburg gróf második felesége lett nővérének, Erzsébet Franciskának nak 1930-ban bekövetkezett halála után.
- Mária Erzsébet (1901–1936).
- Kelemen (Clemens) Szalvátor (1904–1979), aki Elisabeth Rességuier de Miremont grófnőt vette feleségül; később megkapta az Altenburg hercege címet.
- Matild (1906–1991), Ernst Hefelhez ment feleségül.
- Ágnes, (*/† 1911), egynapos korában meghalt.
Jótékonysági tevékenysége [szerkesztés]
A bécsi Ring-színházban (Ringtheater) kitört, több száz áldozatot követelő 1881-es tűzvész után odaadóan törődött a tűz áldozataival, és azok hozzátartozóival.
Az I. világháború alatt katonai kórházat rendezett be a wallsee-i kastély egyik épületében, majd a későbbiekben ugyanott megalapította a „Mária Valéria Szegénykórház és Öregek Otthona” nevű intézményt. Ez utóbbi hatására kezdték „Wallsee angyalának” nevezni.
Emellett kolostorok és templomok működését finanszírozta, alapítványokat hozott létre a szegények megsegítésére, valamint hét jótékonysági egyletnek is védnöke volt és maga is tett jótékonysági alapítványt.
Szintén az elesettek iránti elkötelezettségének példája volt a budapesti Mária Valéria-telep, amelyet 1915-ben alapított szükségkórházként.
A főhercegnő vonzódott a szépirodalomhoz, de emellett a képzőművészetek, főleg a festészet terén is tehetségesnek mutatkozott. Elsősorban a virágok és a látképek foglalkoztatták. Anyjához, Erzsébet királynéhoz hasonlóan több lírai költeményt is írt, melyek 1884-ben nyomtatásban is megjelentek. Ezt megelőzően „Egy ősz délen” címmel közös kötetet adtak ki édesanyjával. Emellett ránk maradt szorgalmasan vezetett naplója is, mely meghatározó képet fest kora társadalmáról, és fontos információkat tartalmaz a császárné életéről is. Jelentősek továbbá vallásos tartalmú elmélkedései.
Kedvelte a színjátszást, néhány színpadi művet is írt, melyeket udvari színészek mutattak be. Maga is szerepelt több egyfelvonásos alkalmi drámában, melyeket az uralkodó családja szórakoztatására mutattak be a bécsi Hofburgban, Gödöllőn és Wartholzban.
Szeretett utazni, szívesen kísérte el utazásaira édesanyját, Erzsébet királynét. Beutazta vele Magyarország, a Salzkammergut, Meránia, Németország, Franciaország és Anglia tájait.
Erősen kötődött hazájához, Ausztriához. A Monarchia széthullása és az első Osztrák Köztársaság kikiáltása után elismerte az 1919. évi Habsburg-törvényt, és aláírta a lemondási nyilatkozatot. Vagyonát megtarthatta, és Ausztriában maradhatott élete végéig. Wallsee-i kastélyában hunyt el 1924. szeptember 6-án. Testét a szomszédos alsó-ausztriai Sindelburgban helyezték örök nyugalomra, nagy részvét mellett[1].
|