Prológus

A holtak és álmodozók éjszakai világa

(A Bíró hangja a semmiből szólal meg)

Bíró: De miért, Lucheni?
Miért ölte meg Elisabeth császárnét?

Lucheni: Alla malora!

Bíró: Válaszoljon, Luigi Lucheni!

Lucheni: Miért? Miért?

Éjszakáról éjszakára ugyanaz a kérdés száz év óta!

Mire való ez a faggatás?

Merda! Én halott vagyok!

Bíró: És az aljas merénylet Ausztria császárnéja ellen?

Lucheni: Va a farti fottere!

Bíró: Nevezze meg végre az indítékait!

Lucheni: Az indítékaimat?

Megöltem őt, mert ezt kívánta!

Bíró: Ne beszéljen már badarságokat!

Lucheni: Ezt kívánta! Erre szavahihető tanúim vannak!

Bíró: És miféle tanúk volnának azok?

Lucheni: A kortársai, kérem!

Egyik sem bír békén nyugodni, és egyre csak őt emlegetik…

Elisabeth!

(A színpad mélyéről előtűnik a Habsburg birodalom letűnt világa)

Holtak: A mélybe tűnt a szép világ,
most itt rohad a hús tovább!

Ti szellemek, a bálra fel,
a sok halott ma táncra kel!

Vágy űz, őrült fájdalom,
száz bűn, átok súlya nyom!

Mind… mind szenvedélybeteg,
bántják kényszerképzetek!

Sophie és Ferenc József: Tán nem volt könnyű

Ludovika: Itt mindenki jót akart Sisinek, véle élnem, de tőle
nem illethet vád! éltem én!

Egy akaratos jószág, Sok súlyos kormány-
kit hidegen hagy a világ! gondban, vészben
úgy kellett nékem,

Ludovika: Faramuci tényleg! mint a fény!

Sophie: Azt hiszi a Sisi!

Sophie és

Ludovika: A lényeg: minden oly makacsul csinált!

Nem illethet vád! Semmi vád!

Holtak: A mélybe tűnt a szép világ, Gyermek Rudolf: Anyám, merre vagy?
most itt rohad a hús tovább! Magamra hagysz!

Ti szellemek a bálra fel,
a sok halott ma táncra kel!

Vágy űz, őrült fájdalom,
száz bűn, átok súlya nyom!

Mind… mind szenvedélybeteg,
bántják kényszerképzetek!

Max herceg: Szegény kicsi Sisikém! Holtak: Vidd csak őt, Halál!

Nemlétre ítéltük őt!

F. József: Mindig csak menekült! Hiú egy nő!

Sophie és

Ludovika: Rejtőzködött egy napernyő, vagy egy legyező mögött!

Felnőtt Rudolf: Milyen jól megérthettük volna egymást!

Max: Szabadságát védte ő!

Felnőtt Rudolf: Hasonlítottunk ám mi ketten!

Gyermek Rudolf: Sose volt velem!

Mind: Mert átok ült a lelke mélyén,
az életére árny szakadt!

Nem táncolt úgy a Halállal senki,
mint Elisabeth!

Nem táncolt úgy a Halállal senki,
mint Elisabeth!

Nem táncolt úgy a Halállal senki,
mint Elisabeth!

Nem táncolt úgy a Halállal senki,
mint Elisabeth!

Lucheni: Attentione! Attentione!

Őfelsége, a Halál!

Halál: Mért hív e régi dal most?

Mért szól hozzám?

Rettentő régtől fogva kedvenc nótám!

Angyal szerint áldás,
ördög szerint nem –
ez az ember nyelvén “szerelem”!

A pusztítás a dolgom,
teszem hát én!

Viszem azt, ki engem illet -
ifjú, vagy vén!

Nem is értem, hogy volt,
egyszer csak úgy jött,
az a tény, hogy megszerettem őt!

Bíró: Maga megpróbál kibújni, Lucheni!

Szerelem… Halál…

Ne jöjjön itt mesékkel!

Lucheni: Perche no?

Szerette Heinrich Heiné-t!

Bíró: Utoljára kérdem, Lucheni: kik voltak a megbízói?

Lucheni: A Halál! Csak a Halál!

Bíró: Az okokat, Lucheni! Az okokat!

Lucheni: A szerelem!

Un grande Amore!

Mind: Elisabeth! Elisabeth!