Drága rokonaim!

2. jelenet: A Starnberg-i tó partján

(Ugyanaznap este, társaság Ludovika hercegnőnél. Az érkező vendégek kölcsönösen köszöntik egymást, majd kis csoportokba verődnek)

Ludovika: Drága rokonaim, már illik tudnotok,
készül valami itt, s az nem csekély dolog!

Elisabeth

nagybátyja: Mit rázza itt a rongyot?

Elisabeth

nagynénje: Mit játssza meg magát?

Ludovika: Részünk lesz egy óriási kegy!

Két báty: Csak hát a Max!

Ludovika: Heléne hamarosan magasztos frigyre lép,
vegyétek szemügyre őt, mi művelt lett, s mi szép!

Egy házaspár: Szép, de szebb a lányunk!

Néhány rokon: Ez mért is érdekes?

Ludovika: Vár egy hely, és az épp Bad Ischl lesz!

Unokahúg: Felőlem!

Sógor: Roppant jelentős!

Távoli rokon: Ez minden?

Néhány rokon: Bad Ischl?

Nagynéni: Ezért kellett idecsődülnünk?

Ludovika: Hogy ősszel odamegyünk, van ám egy igazi ok:
Heléne is utazik, kit titkon Sophie hívott!

Távoli rokon: De, hisz ő a császár anyja!

Nagybácsi: Franz Joseph is ott lehet!

Ludovika: Hogy a lányom és a császár ott összejöjjenek!

Az én Heléném Ausztria császárnéja lesz!

Rokonság: Micsoda?

Házaspár: Heléne? Császárné? Hihetetlen!

(A vendégek őszintén meglepődnek; Elisabeth a hintán)

Két báty: Ezt a szerencsét! Rokonság: Éljen! Éljen!

Nagybácsi: Egy ilyen apával? Kínos! Sógor: Micsoda távlatok!

Nagynéni: Akkor aztán már leszünk L. unokahúga: Ez még nem je-
elég jók a hercegéknek! lenti azt, hogy el
is veszi!

Ludovika sógora: Egy ilyen kapcsolat sosem árthat! Unokahúg: De hiszen az ott Sisi!

Nagynéni: Mit jelentsen ez? Sógor: Cirkuszi mutatvány!

Az apjára ütött!

Néhány rokon: Borzasztó! Rettenetes! Unokahúg: Trikóban!

Nagybácsi: De hisz onnan le is eshet! Házaspár: Az ég szerelmére!

Néhány rokon: Ijesztő! Ludovika: Sisi, azonnal gyere le!

Nagybácsi: Ne szóljon rá, mert leesik!

Ludovika: Sisi!

Rokonok: Elisabeth!

(Elisabeth leesik a hintáról, a Haláltáncosok elkapják

Útvesztő minden út

Lucheni: Na látják! Ez a szerelem! Un grande Amore! Így kezdődött minden!

Halál: Elisabeth, mért hagylak élve?
Mily varász, mi kényszerít kivételt tennem?

Útvesztő minden út, minden csak visszajut,
nincs nappal, hogyha éjjel nem jön!

Nézd az árnyakat, sors drótján ránganak
mily büszkén, mégis mily esendőn!

Keres engem minden lélek, rám vár minden árny,
énhozzám tér csak vissza minden!

Hogyha csúf is tán a nevem, mégis szép vagyok
annak, ki elvágyódik innen!

Úgy nézem mindet, hogy jó sok még a munkám!

Igen, de itt vagy te, és jössz, mikor már éppen unnám!

Amióta téged nézlek, fényed elvakít,
káprázat bénít immár engem!

Melegedni volna kedvem nálad egy kicsit,
bánom, hogy hűvösnek kell lennem!

Az a tény, hogy máris kissé vonz a földi lét,
mért állnék vonzásodnak ellen?

Veszélyes érzés, fáj már mindenképpen
hóhérnak lennem, bár hősszerelmest játszom éppen!

De a sorsunk úgy van írva, néked jönni kell,
nékem meg várni rád…

Tudom, a dolgok rendje az, hogy végül megszeress,
örökké úrnőm légy az éjben!

Ludovika: Sisikém! Kicsim! Sisi!

Elisabeth: Mama, hogyha felnőtt leszek, nem kell férj nekem!

Nagybácsi: Beteg beszéd!

Elisabeth: Csakis önmagamra vágyom én!

Sógor: Az apját látom szinte!

Elisabeth: Én csak verset írnék folyton, vagy a széllel vágtáznék!

Nagynéni: Hisz forró!

Elisabeth: Béklyók közt én meg is halnék!

Ludovika: Nyugodj meg, édes kicsikém! Nincs semmi baj!

Leonhard! Küldjön orvosért!