Prológus
Das Elisabeth musical Prológus
Prológus
A holtak és álmodozók éjszakai világa
(A Bíró hangja a semmiből szólal meg)
Bíró: De miért, Lucheni? Miért ölte meg Elisabeth császárnét?
Lucheni: Alla malora!
Bíró: Válaszoljon, Luigi Lucheni!
Lucheni: Miért? Miért?
Éjszakáról éjszakára ugyanaz a kérdés száz év óta!
Mire való ez a faggatás?
Merda! Én halott vagyok!
Bíró: És az aljas merénylet Ausztria császárnéja ellen?
Lucheni: Va a farti fottere!
Bíró: Nevezze meg végre az indítékait!
Lucheni: Az indítékaimat?
Megöltem őt, mert ezt kívánta!
Bíró: Ne beszéljen már badarságokat!
Lucheni: Ezt kívánta! Erre szavahihető tanúim vannak!
Bíró: És miféle tanúk volnának azok?
Lucheni: A kortársai, kérem!
Egyik sem bír békén nyugodni, és egyre csak őt emlegetik…
Elisabeth!
(A színpad mélyéről előtűnik a Habsburg birodalom letűnt világa)
Holtak: A mélybe tűnt a szép világ, most itt rohad a hús tovább!
Ti szellemek, a bálra fel, a sok halott ma táncra kel!
Vágy űz, őrült fájdalom, száz bűn, átok súlya nyom!
Mind… mind szenvedélybeteg, bántják kényszerképzetek!
Sophie és Ferenc József: Tán nem volt könnyű
Ludovika: Itt mindenki jót akart Sisinek, véle élnem, de tőle nem illethet vád! éltem én!
Egy akaratos jószág, Sok súlyos kormány- kit hidegen hagy a világ! gondban, vészben úgy kellett nékem,
Ludovika: Faramuci tényleg! mint a fény!
Sophie: Azt hiszi a Sisi!
Sophie és
Ludovika: A lényeg: minden oly makacsul csinált!
Nem illethet vád! Semmi vád!
Holtak: A mélybe tűnt a szép világ, Gyermek Rudolf: Anyám, merre vagy? most itt rohad a hús tovább! Magamra hagysz!
Ti szellemek a bálra fel, a sok halott ma táncra kel!
Vágy űz, őrült fájdalom, száz bűn, átok súlya nyom!
Mind… mind szenvedélybeteg, bántják kényszerképzetek!
Max herceg: Szegény kicsi Sisikém! Holtak: Vidd csak őt, Halál!
Nemlétre ítéltük őt!
F. József: Mindig csak menekült! Hiú egy nő!
Sophie és
Ludovika: Rejtőzködött egy napernyő, vagy egy legyező mögött!
Felnőtt Rudolf: Milyen jól megérthettük volna egymást!
Max: Szabadságát védte ő!
Felnőtt Rudolf: Hasonlítottunk ám mi ketten!
Gyermek Rudolf: Sose volt velem!
Mind: Mert átok ült a lelke mélyén, az életére árny szakadt!
Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth!
Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth!
Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth!
Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth!
Lucheni: Attentione! Attentione!
Őfelsége, a Halál!
Halál: Mért hív e régi dal most?
Mért szól hozzám?
Rettentő régtől fogva kedvenc nótám!
Angyal szerint áldás, ördög szerint nem – ez az ember nyelvén “szerelem”!
A pusztítás a dolgom, teszem hát én!
Viszem azt, ki engem illet - ifjú, vagy vén!
Nem is értem, hogy volt, egyszer csak úgy jött, az a tény, hogy megszerettem őt!
Bíró: Maga megpróbál kibújni, Lucheni!
Szerelem… Halál…
Ne jöjjön itt mesékkel!
Lucheni: Perche no?
Szerette Heinrich Heiné-t!
Bíró: Utoljára kérdem, Lucheni: kik voltak a megbízói?
Lucheni: A Halál! Csak a Halál!
Bíró: Az okokat, Lucheni! Az okokat!
Lucheni: A szerelem!
Un grande Amore!
Mind: Elisabeth! Elisabeth!
|